Vasútfotózás - Orosháza


 

Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Facebook
 
 
 
Egy mozdonyvezető-gyakornok mindennapjai

Mv.Tanfolyam 7.: Dízel modul

2016.07.23. 10:50, Hughi

Mint azt már említettem a dízel modult egy teljes hét gyakorlattal indítottuk. Ebben az egy hétben az első modulban tanultakat ismételtük, azaz a járműszerkezetet, erőátvitelt, továbbá egy kicsit az elméleti részt megelőzve előre is tanultunk.

 

 

   Ebben a modulban típust még nem tanulunk csak és kizárólag általánosságban beszélünk a dízel mozdonyokról M28-tól az M63-ig. Lényegében a mozdonyok (nem csak a hazaiak, hanem esetleg más országok dízelmozdonyait, tehát általánosságban mindent) felépítését, vezérlését, erőátvitelét az előzőkhöz tartozó villamos berendezéseket nézzük át.
  Ezek mellé ugyanúgy van fék is mint eddig minden modulban. Most nem az utasítást, hanem a fékek és fékberendezések teljes szerkezeti felépítését tanuljuk, megnézzük a fékezőszelepek kialakítását, hogyan van bekötve az ehhez tartozó összes berendezést is.
Lassan túl leszünk ennek a modulnak is a felén, hiszen még ennek a hónapnak a végén ebből is vizsga lesz.
   A mostani képes beszámolóban nem csak vasúti téma van, mivel időnk az éppen akadt így elmentünk megnéztük a diósgyőri várat,   Lillafüredre is kimentünk valamint felmentünk az Avasi kilátóba is.
Majd el felejtettem. A legfontosabb, amit megtanultunk eddig a következő: A MOZDONY színe mindig piros. (Nem az ÖBB Taurus)

2148 is készül a B vizsgával.

Nemcsak a mozdony, hanem jelen esetben a benne rejtőző motor is piros.

2165 két héttel ezelőtt. E kép készülte óta megkapta a pályaszámokat, megvolt a mérlegelés is. 

A mozdonyvezetőknek rendszeresített tabletek dokkolója. 

A villanyszínben kiszerelt kontaktorokat, fokozatkapcsolókat láthattunk a gyakorlat keretében.

Szénpart. 

Láttuk mi történik irányválltáskor és a hajtómű kiközepelésekor. 

 

 

"Ganzok egymásközt"

Szelepeket és vezérléseket néztün a motorműhelyben, kicsit segítettünk is a munkában. 

 

Kerékpár süllyesztő munka közben. 

 

Szemünk a pályán van. 

Lillafürdei Mk hegymenetben. 

 

Az ország legmagasabb függőleges vízesése, közel húsz méter magas. 

 

Szocialista "remekmű" az avasi kilátó.

Belváros a kilátóból. 

Diósgyőri vár. 

Egy kép Békéscsabáról...

...egy otthonról, a szépen lefestett állomásunkról. 

Még nincs hozzászólás.
 
VF-Orosháza
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2016.06.03. 20:47
2016.05.11. 13:52
2016.03.11. 11:45
2016.01.05. 12:39
2015.12.12. 14:00
Friss hozzászólások
 
Szavazás
Ön szerint szükséges-e a Szeged-Békéscsaba-Gyula vasútvonal villamosítása?

Igen, a teljes viszonylaton (121 / 90%)
Igen, de csak a Békéscsaba-Gyula vonalszakaszt (3 / 2%)
Igen, csak Szeged és Hódmezővásárhely között (3 / 2%)
Nem (8 / 6%)

Szavazatok száma: 135

Létrehozás időpontja:
2016-06-12 12:39:37

Szavazás lezárva:
2017-08-09 20:41:52


Lezárt szavazások
 

Minden jog fenntartva! | Copyright © 2017

Vasútfotózás - Orosháza | Airfot - Hugh Rowland

Az oldalon található alkotások(kép,szöveg) szerzői jogi védelem alatt állnak!

Az oldal optimális felbontása 1024*768.


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre