A félénk nagyvas |
Hugh |
2013.02.16. 11:50 |
A héten voltam én is állomáson hol ezzel hol azzal. Megpróbáltam én is elkapni a 2130-as Csörgőt, meglátott engem és a vastelepről a 2 darab Eaos-al vissza is ment a tárházhoz. Mire onnan előbújt nekem már nem volt több időm. Így a vadászatot folytatni kell. Néhány képet a tovább gombra kattintva érhettek el.
Jó nézelődést!
|
|
Körjáratok Orosházán? |
Airfot |
2013.02.15. 22:22 |
A tavalyi évben, az év első felében a MÁV Zrt. jelentős méretű járatritkítást vezetett be, országosan. Most a Körös Volán készül többé-kevésbé hasonló akcióra, Orosházán. Hatalmas törés lenne, ha ezt a menetrend-tervezetet bevezetné a Körös-Volán Zrt. Sikerült olyan információkhoz jutnunk, melyben az derül ki, hogy várhatóan március elsejével jelentősen változna Orosháza helyi buszközlekedése. A mai nap folyamán érdeklődtünk a békéscsabai központnál, itt nem tudtak választ adni a kérdéseinkre és az orosházi információhoz küldtek bennünket. Felhívtuk az orosházi állomást, de itt is a rengeteg "Nem tudom" válaszokkal fogadtak.
Sikerült hozzájutnunk egy menetrend-tervezethez. Ezt összevetve az épp érvényben lévő menetrenddel igen jelentős változást észleltünk.
Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy várhatóan mi és hogyan változik!
|
|
Egy kis Debrecen Orosházán |
Airfot |
2013.02.13. 16:46 |
A mai napon a 130-as, debreceni Csörgő volt a tolatós gép. Kettő óra után néhány perccel tért vissza Kardoskútról a tehervonatával, majd egy Eaos típusú kocsiért ment ki valószínűleg a vastelepre. Itt megvárta a fél négyes "csoportot", majd visszatolt a szerelvényére.
Néhány képet a 'Továbbra kattintva érhettek el!
|
|
Utastájékoztatás és Békéscsaba |
Airfot |
2013.02.10. 14:05 |
Tegnap délelőtt Békéscsabán volt versenyem.
Készítettem néhány képet, de ami igazán meglepett az utastájékoztatás volt az Usgyin. Bár hangosbemondás nem volt, de a dátumot és végállomást jelző kijelző működött.
Néhány kép ITT!
|
|
Tadgs |
Hugh |
2013.02.08. 19:32 |
A héten nem sokat jártunk az állomás fele mert készülni kellett a szalagavatóra, de azért kinéztem egyik nap. Az iskolai program miatt a mai két Szergejt se tudtuk dokumentálni sajnos.
De legalább egy kicsit fellendült az élet a héten. Mind a két rakodó területén Tadgs kocsik vártak berakásra, melyeket a 145-ös Szergej hozott. Erről néhány képet ITT találtok meg.
Jó nézelődést!
|
|
Eladó a Liszt Taurus?! |
Airfot |
2013.02.06. 15:28 |
Az elmúlt pár napban terjeng az a kép a facebook-on, hogy valaki feltöltötte az egyik használtautó-eladással foglalkozó portálra a GySEV Zrt. tulajdonában lévő 470 503 pályaszámú Taurust 690.000.000 Ft-ért(irányár!!).
Valaki nagyon "pihent" lehetett. :)
A hirdetésért kattints a 'Tovább-ra!
(Csiksomlyó Expressz: Balog Zsolt)
|
|
Ex M62 145 azaz 628 145 |
Hugh |
2013.02.01. 21:37 |
A héten több alkalommal is meglátogatta városunkat a 145-ös Szergej. E mellett járt erre a 1228-as Dácsia és a 2178-as Csörgő mely meg is feküdt.
A 145-ös ma egész délután itt volt Orosházán hidegen a 8. vágányon. A 7. vágányon egy darab teherkocsi állt. Ezek még este fél nyolckor is itt álltak, most Emig szerint a 1228-as Dácsia húzta a vonatot. Ezen felül a hét elejéről láthattok még néhány képet Itt!
Jó nézelődést!
|
|
Változó jegyrendszer |
Airfot |
2013.01.30. 15:04 |
A MÁV-START Zrt. a mai napon adta ki azt a sajtóközleményt, melyben a jegyrendszer változásáról, illetve a feláras vonatokra vonatkozó helyjegyárak módosításáról olvashatunk.
'Februártól a kedvezmények igénybevételekor már nem elég felmutatni, hanem át is kell adni a kedvezményre jogosító igazolványt a jegyvizsgálatkor. Az egy és száz km közötti távolságra kiadott menetjegy csak a rajta feltüntetett naptári napon érvényes. Ugyanerre a távolságra a visszaútra nem menettérti jegyet ad a vasúttársaság, hanem különálló, egy útra szóló jegyet. Megszűnik a menetjegy-visszatérítésnél a kezelési költség levonásakor alkalmazott ezer forintos felső határ. Márciustól a szolgáltatások kiegyenlítettebb igénybevételére ösztönző, differenciált helyjegyárakat vezet be a vasúttársaság a kapacitások hatékonyabb tervezése érdekében. A 2010 februárja óta lényegében változatlan alaptarifák továbbra sem emelkednek a vasúti közlekedésben.'
Részletekért kattints a 'Tovább-ra!
|
|
Kérdőív |
Airfot |
2013.01.26. 13:04 |
Tegnap este lezártuk a kérdőívünket, melyben az utasokat kérdeztük. Meglepetésünkre a vártnál többen töltötték ki a kérdőívet.
Az eredményekért kattints a 'Tovább-ra!
|
|
Dácsia! |
Hugh |
2013.01.25. 17:12 |
Ma a kis teher a 228-as Dácsiával érkezett meg. A 7724-es személyen a 2103-as Csörgő debütált, a 7725-ösön két Uzsgyi. (Egy régi ismerős aki nem igazán van benne a vasútba csak annyit mondott, hogy szívesebben járna: "Kék kocsis piros mozdonyos vonattal mint ezzel a vacak téglaszerű képződménnyel" Hát igen mi is.) Ezek mellett a Kishármasról láthattok még egy-két közelebbi képet, és néhány dok jellegű képet a tovább gombra kattintva érhettek el.
Jó nézelődést!
|
|
Téli mozdony |
Airfot |
2013.01.22. 16:03 |
Ma, az irodalom órán átlapozgattam a szöveggyűjteményt és ráleltem Walt Whitman Téli mozdony című versére.
"Téged dalollak,
a tomboló viharban, a hóban, a hanyatló téli nap alkonyatán,
teljes fegyverzetedet, mértékes kattogásod és
forradalmas dübörgésed,
fekete, hengeres tested, aranyos bronzod és
ezüst acélod,..."
A teljes versért kattints a 'Továbbra!
|
|
Régi kisvasút |
Airfot |
2013.01.19. 22:39 |
Kedves Vasútbarátok, Vasútfotósok!
Szeretném segítségetek kérni, abban, hogy egyik kedves barátom régi képeket gyűjt az egykori Alföldi Kisvasút ról.
Ha bárkinek van felvétele az egykori AEGV-ről, akkor az küldje a vasutfotozas.oroshaza@gmail.com címre!
Előre is köszönöm segítségetek!
|
|
A Kishármas |
Hugh |
2013.01.19. 19:52 |
A Kishármas ma Orosházán töltötte el szinte az egész délutánját:
|
|
Pécs és terepasztal |
Airfot |
2013.01.19. 10:20 |
A mai nappal két új menüpont jött létre, az egyik Pécs és környéke, a másik pedig Terepasztal címmel. Mindkettő Roland "fennhatósága" alá tartozik, így ott leginkább tőle fogtok híreket látni/olvasni. A tartalmukat nem szeretném bővebben kifejteni, ugyanis a címekről szépen lehet következtetni, hogy miről ill. mikről lesz szó.
|
|
Öreg gyalogos |
Hugh |
2013.01.13. 20:06 |
Pécsen tartózkodásom ideje alatt ellátogattam a II: számú őrhelynél álló gyalogos felüljáróhoz. Maga a híd 1969-ben került Pécsre. Ez hazánk első hegesztett hídszerkezete. 1931-ben készült el a Balatonszemesi Fürdőegyesület által. (hozzájárulás miatt). Az építés Ney Ákos építészmérnök felügyelete alatt zajlott. A felüljáró 1968-ig szolgált Balatonszemesen, majd mikor leszerelték először Sásd állomásra majd Pécsre telepítették. 1969-óta szolgálja a pécsi lakosságot. Magáról a hídról és környékéről néhány képet ITT láthattok.
Jó nézelődést!
|
|
Nagytétény-Diósd |
Airfot |
2013.01.13. 13:59 |
2012. január 11-én Nagytétény-Diósd állomáson tartózkodtam, egész éjjel. Az este folyamán rengeteg érdekesség történt (pl. tehervonat-szakadás, stb.). Az ember nem is gondolná, hogy egy kb. fele akkora állomáson, mint Orosháza mekkora forgalom lehet (gondolok itt leginkább az áthaladóra). Készítettem néhány képet, melyeket a 'Galériában megtalálhattok. Valamint IDE kattintva érhetitek el azt a lejátszási listát, melyben az éjjel készített videók találhatók meg.
Köszönet illeti az ott dolgozó vasutasokat a segítségért!
Érdekességképpen, felsorolva: ->
|
|
Elmúlt hét |
Hugh |
2013.01.11. 16:35 |
Ma egy egyhetes galériával jelentkezem. Minden nap kinéztem az állomásra. Sikerült elcsípni a Kishármast és végre a 057-es Szergej is ellátogatott felénk. Igazából minden a szokásos, semmi változás. A képeket ITT találhatjátok meg.
Jó nézelődést!
|
|
Munka a 147b-n! |
Hugh |
2013.01.11. 15:41 |
Előre láthatólag 3 éjszakán keresztül dolgozni fognak a 147-es vonalon. Március 25-28-ig minden éjszaka a 21+97-es szelvénybe útátjáró átépítés és KIAG szabályzás várható. A munkálatok 17:30-tól 5:45-ig tartanak.
|
|
GySEv vonat Pécsen |
Hugh |
2013.01.10. 20:15 |
Pécsen tartózkodásom egyik célja volt a 8902 és 8905 számon közlekedő tisztán Gysev kocsikból kiállított vonat volt. Amely az új menetrenddel érkezett meg.
A vonattal Sopronból átszállás nélkül juthatunk el Pécsre majd vissza. A vonat Sopronból Trakciós géppel az élén 8:12-kor indul és 13:36-ra ér Pécsre. Itt körüljárás és 14:15-kor visszaindul Sopronba a vonat. Ha minden rendben megy 19:49-re ér vissza kiindulási helyére.
Pécsen két alkalommal kaptam el a vonatokat. Érkezéstől a körüljárásig pont elég idő van a szemlére. Egyiket a 2204-es Csörgő húzta ezzel egy kis meglepetést okozva nekem.
Erről találhattok néhány képet ITT.
Jó nézelődést!
|
|
2012 Emlékezetes pillanatai |
Airfot |
2013.01.08. 17:11 |
Összegyűjtöttük az elmúlt év legemlékezetesebb pillanatait (a teljesség igénye nélkül), melyből egy kisebb videót készítettünk!
A videót IDE kattintva tekinthetitek meg!
|
|
|